Dióhéjban az emésztőrendszerről (Méregtelenítés 8)

Emésztőrendszer:

Azért eszünk, hogy életben maradjunk. Az emésztőrendszer az általunk elfogyasztott ételeket feldolgozza, és létfontosságú anyagokkal látja el a szervezetet. A tápanyag feldolgozása már a szájüregben megkezdődik, a fogak mechanikai munkája apró darabokra őrli az ételt, a nyál lúgos kémhatásával előkészíti az emésztést. A gyomorsav erősen savi vegyhatását követően a bélnedv, és hasnyál emészti tovább ételeinket, míg alkotóelemeire nem bontja, a gyomorból, és főként a vékonybelekből szívódik fel a tápanyag, míg a vastagbél már döntően csak a folyadék felszívódásában vesz részt. A lebontási folyamatban hasznos és jelentős részük van a bélben élő szaprofita baktériumoknak.

Nem megfelelő étrend, túlzott mennyiségű stressz, gyógyszerszedés (főként az antibiotikumok, amelyek a bélbaktériumokat éppúgy megölik, mint a kórokozókat) károsan befolyásolja az emésztőrendszer működését, émelygést, étvágytalanságot, puffadást, hasmenést, vagy székrekedést okozva.

A máj:

Bizonyos részig az emésztőrendszerhez tartozik, hiszen az epesavak nélkül nemigen tudnánk megemészteni jónéhány tápanyagot. A máj szerepe azonban ennél sokkalta szélesebb körű, minden, véráramba bekerült anyag keresztülhalad a májon, amely a káros anyagokat felismeri és igyekszik hatástalanítani. A legtöbb mérget kémiai úton, más anyagokkal kötést létesítve átalakítja, és hatástalanítja, majd segít ezek kiválasztásában (az epén keresztül a bélbe juttatja). A máj működésének zavara (vagy túlságosan sok méreganyag, pl alkohol szervezetbe juttatása) a káros anyagok felhalmozódásához vezet, melyeket zsírsejtekben raktároz, hosszú távú működészavar zsírmájhoz, májcirrhosishoz vezethet.

Hasnyálmirigy:

Külső és belső elválasztású mirigy. Ez azt jelenti, hogy egyes részeiben emésztőenzimeket termel (hasnyál), amelyek a fehérjék lebontásában vesznek rész, más részeiben pedig hormonok termelődnek (inzulin, glukagon), amelyek döntő részben a szénhidrát anyagcseréért felelősek.

Mit tehetünk emésztőrendszerünk egészségéért?

Írtam már róla, de nem lehet elégszer elismételni:
- Csak akkor együnk, ha éhesek vagyunk, és csak annyit, amennyi éhségünket csillapítja.
- Étkezés közben lehetőleg ne fogyasszunk folyadékot, mert ez felhigítja az emésztőnedveket.
- Kezdjük a napot egy pohár citromos, forró vízzel, ezzel emésztőrendszerünket jócskán segítjük.
- Gondosan válogassuk meg ételeinket, sok nyers, lehetőleg friss zöldség, gyümölcs szerepeljen benne!
- Kerüljük a méreganyagok fogyasztását (alkohol, kábítószerek, gyógyszerek), a permetezőszerek maradványait gondosan távolítsuk el a zöldségekről és gyümölcsökről folyó vizes alapos mosással! Gombát csak megbízható helyről vásároljunk! A vörös húsok (sertés, marha) egy részét helyettesítsük szárnyasok fogyasztásával, fogyasszunk halat, és a tenger más gyümölcseit (kagyló, rák) is.
- Bélműködésünket, mint minden más szervműködést a rendszeres mozgás serkenti.
- Székrekedés esetén ne hashajtóhoz nyúljunk, igyekezzünk természetes úton megoldani a problémát:
a kellő mennyiségű (legalább napi 2 liter) folyadék fogyasztása, a rostos ételek (zöldség, gyümölcs, gabonapelyhek, étkezési búza, vagy zabkorpa) segítik a bélműködést. Drogériákban kaphatók jó minőségű hashajtó lekvárok, de a házilag befőzött szilvalekvár, bodzalekvár is jó hatású.
- Antibiotikumok szedése esetén fogyasszunk probiotikumokat, akár patikában kapható változataiban, akár élő flórás joghurt, kefír formájában. A joghurt és kefír napi fogyasztása egészségesek részére is erősen javasolt!

0 megjegyzés:

  © Holisztikus blog 2010-2012

Vissza a lap TETEJÉRE